δυσωπέω


A en v. act.

I tr.

1 avergonzar, turbar, confundir, inquietar para o hasta doblegar, hacer ceder o desistir, disuadir de un intento, propósito u opinión, esp. mediante presiones insistentes, c. ac. de pers. o dioses ὃν δὲ δεήσει δυσωπῶν I.BI 3.385, cf. 5.333, ἡ δὲ πάντα ἠρνεῖτο καὶ οὐδὲν αὐτὴν ἐδυσώπει X.Eph.4.5.3, cf. I.AI 12.159, σε τῶν ἰδίων οὐ δυσωπεῖ Epict.Gnom.65, αἰχυνόμενοι γὰρ ἀντιλέγειν τοῖς ἀγνωμόνως δυσωποῦσιν ὕστερον δυσωποῦνται τοὺς δικαίως ἐγκαλοῦντας pues sintiendo reparos en contradecir a los que les turban indebidamente con sus requerimientos, a su vez experimentan turbación ante los que les recriminan con razón Plu.2.532d, cf. 533d, δυσωπήσας λίνα Μοιρῶν doblegando los hilos de las Moiras Orác. en ZPE 7.1971.198-199 (III d.C.), δυσωπεῖν ἐπιχειροῦσι τοὺς τῆς ἐναντίας αὐτοῖς στάσεως ὄντας S.E.P.3.66, δυσωπούντων δέ σε εἰς σωτηρίαν καὶ οἱ περὶ τοὺς θεοὺς ὑμῶν ἔλεγχοι Clem.Al.Prot.7.75, αὐτὸν πολλὰ καὶ τὸ Μακεδονίας δυσωπεῖν πάθος Procop.Arc.2.12, en v. pas. οὐ δυσω[π]ηθησόμεθα Epicur.Fr.[31.21] 1
simpl. causar turbación, intimidar, desconcertar τί μάλιστά σε δυσωπεῖ; Plu.2.418d, al alma pecadora, Ph.1.291, τὸν θεατὴν φοβεῖ, δι' ὅλου δυσωπῶν τοῦ σχήματος Iul.Ep.188.377c, εἰ μὴ δυσωπεῖ ὑμᾶς τὰ λεγόμενα Iust.Phil.Dial.46.4
convencer, persuadir de algo, mediante pruebas o testimonios irrefutables τῷ πλήθει τῶν μαρτύρων ἡμᾶς δυσωποῦσιν Gal.1.523, ἑκατέρους τοῖς ἐναργῶς φαινομένοις Gal.7.520, cf. 8.779.

2 instar, conminar, pedir con insistencia para forzar, mover, convencer o tb. disuadir a alguien de hacer algo mediante súplica, persuasión o presión, gener. c. ac. de pers. e. inf. (τοῦτον) δυσωπῆσαι παρασχεῖν αὐτοῖς τὸ κατὰ τῶν ἐχθρῶν κράτος conminarle (a Dios) a otorgarles la victoria sobre los enemigos I.AI 12.300, ὡς δυσωπήσων Πομπήιον πάντ' ἐπιτρέπειν αὐτῷ I.BI 1.136, ἥκειν ... ὑμᾶς εἰς τὸν εἰωθότα τόπον καὶ παρακαλῶ καὶ δ. Hld.10.2.1, παρανακαλῶ ὑμᾶς δυσωπῆσαι τοὺς ἀπὸ Νίκρου δοῦναι τὴν ἐμβολήν POxy.1841.2 (VI d.C.), cf. PRoss.Georg.5.29.26 (IV d.C.), SB 7033.29 (V d.C.), c. conj. ὥστε με μὴ ἀποκτεῖναι, δεινῶς αὐτοὺς ἡ θεὸς ἐδυσώπησεν Luc.Asin.38, ἡ ἡμῶν μήτηρ ἐδυσώπησέν με ὥστε ... ἐᾶσαι ... SB 6000.2.15 (VI d.C.)
en v. pas. μηδὲν ... ἀντιπαρασχεῖν ... τοῖς τέκνοις δυσωπεῖσθαι I.BI 1.276
sin inf. τὰ κινήματα τῶν συμμάχων ... πρᾴως ἀνείργειν καὶ δυσωπεῖν Plu.Fab.20, ὡς ἂν μᾶλλον εἰς ἔλεον τὸν θεὸν δυσωπήσειε Gr.Nyss.Pss.47.27, ὕμνοις ... τὸν ἀθάνατον Inscr.Phryg.107.6 (IV d.C.), en v. pas. δυσωποῦμαι ἐγὼ πολλά soy requerido a todas horas (para que pague) SB 12594.11 (III d.C.).

3 causar disgusto o repugnancia (ὕδατα) δυσωποῦντα τὴν ὄψιν aguas que repugnan a la vista por su suciedad, Plu.Lyc.9.

4 sentir desconfianza, recelos δυσωπῶ καὶ ὑποπτεύω μήποτ' οὐ Λυσίου ὁ λόγος D.H.Lys.11.8.

II intr. ver mal a causa de una inflamación ocular, Luc.Lex.4.

B en v. med. y med.-pas.

I tr.

1 sentir vergüenza, turbación o embarazo ante alguien, c. ac. de pers. τοὺς δικαίως ἐγκαλοῦντας Plu.2.532d, οὔτε σὲ τὸν πάσης τιμῆς ἄξιον δυσωπεῖται PNepheros 7.6 (IV d.C.)
tb. c. ac. de abstr. o inf. sentir reparos, pudor o vergüenza de δυσωπεῖσθαι δ' οὐδὲν οἴομαι δεῖν οὔτε ὄνομα οὔτε ῥῆμα δυσωπεῖται ὄνομα D.H.Comp.12.11, cf. Plu.Sol.14, δυσωπούμενοι τὴν ἀποκάλυψιν καὶ γύμνωσιν Plu.Cat.Ma.20, αἰτοῦντος ἀργύριον φίλου δυσωπηθέντες ἀντειπεῖν sintiendo vergüenza de negarse cuando un amigo pide dinero Plu.2.532d, cf. D.Chr.32.7, θεὸν εἶναι τὴν Ἠχὼ δυσωποῦμαι Iul.Ep.189.440c, εἴ τις ἢ αἰδοῦς ἢ δέους ἕνεκα τοῦ πρός σε τὴν ἀντίδοσιν δυσωπεῖται Iul.Ep.184.419b, de dar las gracias, Lib.Decl.37.19
sentir confusión, vacilación o desorientación ante τὰς ... παντοδαπὰς ἀνομοιότητας Pl.Plt.285b, δυσωποῦνται τὴν αὐτὴν ἐπονομάζειν τοῦ ζῴου φύσιν D.Chr.36.54.

2 sentir inquietud, preocupación ante καί πως ἐδυσωπούμην ... μή τι ... Pl.Phdr.242c
sentir temor, respeto o reverencia ante τὴν ἀρητήν Plu.Cor.15, τὰς ὑπεροχὰς οὐ δυσωπεῖται τὸ δίκαιον la justicia no se intimida ante las prerrogativas Hld.10.10.3, τοὺς δαίμονας Clem.Al.Prot.4.53, ἐχρῆν ... δυσωπηθῆσαι μὲν τὴν ἀξιοπιστίαν τῶν ὑπ' αὐτοῦ μαρτυρηθέντων τοῦ πνεύματος Gr.Nyss.Eun.2.101.

3 mirar con aversión o desconfianza, recelar de πάντα δυσωπούμενος ref. a la comida, Ael.Fr.185c, Ὁμήρου μὲν ὑφορᾷ καὶ δυσωπῇ τὴν γοητείαν Them.Or.26.330b.

4 mantener con dificultad la vista fija en, no poder mirar de frente a, deslumbrarse ante una luz muy fuerte, c. suj. de anim. δεδίασι τὴν αὐγὴν καὶ τὴν λαμπεδόνα δυσωποῦνται (los peces) se asustan del resplandor y quedan deslumbrados ante la llamarada Ael.NA 2.8.9, de aves ἐὰν μὲν σκαρδαμύξῃ τις τὴν ἀκμὴν τῆς ἀκτῖνος δυσωπούμενος Ael.NA 2.26, cf. 8.10, 10.14.

II intr.

1 sentir vergüenza, turbación o embarazo c. dat. o giro prep. τῷ χειρισμῷ Plb.20.12.6, ἐπ' εὐτελεῖ χλαίνῃ Ph.1.639
subst. τὸ δ. el sentimiento de vergüenza que mueve a ceder ante requerimientos insistentes, Plu.2.533d, cf. 528e, Brut.6
sentir confusión o vacilación teñida de disgusto o menosprecio πρὸς τὴν ζήτησιν περὶ ἑκάστου τῶν ζῴων προσιέναι δεῖ μὴ δυσωπούμενον es preciso afrontar la investigación sobre cada uno de los animales sin poner reparos Arist.PA 645a22.

2 turbarse, sentir temor, recelos o desconfianza ἐὰν δὲ ὀσφραίνηται νεωστὶ κεκινημένης δυσωπεῖται si olfatea tierra recién removida, se turba (el ciervo), X.Cyn.9.16, cf. Mem.2.1.4, δυσωπούμενοι πρὸς ἀλλήλους Pl.Lg.933a, δέει δὲ τῷ ἐκ βασιλέως δυσωπούμενοι σιωπῇ εἴχοντο Procop.Aed.5.7.9.