ἀναστένω


I abs. lamentarse A.A.546, 1286, κηδείῃ βασιλῆος ἀνέστενον A.R.1.1138, ἀνέστενε πρὸς αὑτὸν ἀφορῶν gimió considerando su situación X.Eph.1.16.6, cf. Nonn.D.47.142.

II c. ac.

1 de cosa o adv. quejarse, llorar por αἱματόεν δ' ἕλκος Archil.7.8, τὸν ὄλβον αὐτοῦ E.IT 551, τί ποτ' ἀναστένεις E.Hec.185, βραχὺ δ' ἀ. E.Or.155, βαρύ Ael.VH 13.30.

2 de pers. o personif. llorar a πόσιν E.Hel.1528, πάτραν E.Tr.1132, c. part. σ' ὁρῶσ' ἀναστένω E.Or.1018.