ἀγαίομαι
• Prosodia: [ᾰ-]
• Morfología: [impf. ἀγᾶτο Hes.Fr.30.12, ἠγάασθε Od.5.119, 122; part. ἀγώμενος Hes.Th.619, ἀγεόμενος Hdt.8.69] v. tb. ἄγαμαι (sólo por el contexto amplio hay diferencia de sentido entre los tres apartados)


1 sobrecogerse, asombrarse οὔτε τι θαυμάζειν περιώσιον οὔτ' ἀγάασθαι Od.16.203, cf. Opp.H.4.138
abs. A.R.3.1016.

2 sobrecogerse, indignarse c. ac. (κραδίη) ὥς ῥα τοῦ ἔνδον ὑλάκτει ἀγαιομένου κακὰ ἔργα Od.20.16, ἀγώμενος ἠδὲ καὶ εἶδος καὶ μέγεθος Hes.Th.l.c., ἔργα θεῶν Archil.102.2
c. dat. οἵ τε θεαῖς ἀγάασθε παρ' ἀνδράσιν εὐνάζεσθαι Od.5.119, τῷ δ' ἦ τοι Ζεὺς αὐτὸς ἀγαίεται, ἐς δὲ τελευτὴν ἔργων ἀντ' ἀδίκων χαλεπὴν ἐπέθηκεν ἀμοιβήν contra él el propio Zeus se indigna: al final le impone dura compensación por sus malos actos Hes.Op.333, ἀγεόμενοί τε καὶ φθονέοντες αὐτῇ Hdt.8.69, Οἴνῳ ἀγαιομένη κούρῳ Διός Orph.Fr.216c.

3 abs., suj. ‘el corazón’ sobrecogerse, asombrarse, sentir celos, envidiar ἰ[δ]οῦσιν ἀγαίετο θυμὸς ἅπασιν a todos viéndolo (a Peleo) se les sobrecogía el corazón (tb. sentían celos) Hes.Fr.211.4
c. suj. de pers. indignarse, encelarse, tener celos τόφρα οἱ ἠγάασθε θεοί Od.5.122.
• Etimología: Cf. ἀγα-.