αἰπύς, -εῖα, -ύ
• Grafía: graf. ἐπ- GVI 264.2 (Selema II d.C.)
• Prosodia: [-ῠ-]


I 1alto de montañas ὄρος Il.2.603, 829, Od.3.287, Hes.Fr.150.25, Orác. en IM 17.31 (III a.C.) Πήλιον Hes.Fr.209.4, Ὄλυμπος Isidorus 4.3, πέτρη Od.3.293, κολώνη Il.2.811, 11.711
escarpado νῆσος Call.Del.66, A.R.1.936
compar. -τερος, γαῖα A.R.2.978, δομαῖοι Nonn.D.37.99
fig. cuesta arriba, trabajoso πόνος Il.11.601, 16.651, αἰπύ οἱ ἐσσεῖται le será difícil, Il.13.317.

2 agudo, altísimo de sonidos ποδῶν αἰ. τ' ἰωή Hes.Th.682
fig. agudísimo δόλος h.Merc.66, Hes.Th.589
excelso θεός de Diomedes, Lyc.630, τὸν πρόμαχον θεσμῶν ... ἑζόμενον θώκων ζυψόθεν αἰπυτάτων al defensor de las leyes, sentado en lo alto de los más excelsos sitiales, IG 22.4225.2 (V d.C.), αἰπυτάτη σοφίη AP 11.354 (Agath.).

II 1que está en un alto, construido sobre una peña de ciudades Ἴλιον Il.15.71, πτόλις Il.6.327, cf. Od.10.81, h.Cer.271, ξανθᾶς ἕδος αἰπὺ Διώνας Theoc.7.116, δόμος GVI 264.2 (Selema II d.C.)
neutr. como adv. escarpadamente describiendo un acueducto αἰπὺ ... ἐκπτύουσι διὰ χθόνος ὑδροχόοισι σωλῆνες Ph.Epic.SHell.685.

2 que está alto, elevado οὐρανός Sol.1.21, S.Ai.845, αἰθήρ B.3.36.

3 que cuelga de lo alto βρόχος Od.11.278
fig. que se cierne, inexorable ὄλεθρος Il.10.371, Od.1.11, χόλος Il.15.223, φόνος Il.17.365, θάνατος Pi.O.10.42, σκότος Pi.Fr.228.
• Etimología: De *H°H3°k-, en αἶπος, αἰπύς, αἴφνη < *αἰπσ-νη, αἴψα; c. silabación *HH3°k- en ai. yakṣati ‘apresurarse’; c. silabación *H°H3k- en gr. ἄφαρ, ἀφνίδιος, ἐξαπίνης.