αἰάζω
• Morfología: [pres. 3a sg. ἐάζει AP 7.549 (explicado por isopsefia y métr.); fut. αἰάξω E.HF 1054, Orac.Sib.7.99; aor. part. αἰάξας GVI 1420.7 (Quíos I a.C.); prob. perf. 3a sg. ἔακεν Hsch., part. ἐακώς Hsch., αἰακώς Sch.Nic.Al.541c, plusperf. 3a sg. ἠάκει Zonar.139.4C.]


lamentar, llorar τὰν ἐγγαίαν ἥβαν A.Pers.922, δουλείαν E.Tr.158, τύχας E.Or.80, δέμας Lyc.1079, σε AP 7.476 (Mel.), θρήνοισιν ἐάζει ... θάνατον AP 7.549 (Leon.Alex.)
c. ac. int. αὐδάν E.IT 227, θρῆνον E.HF 1054, οἷα βροτοὶ αἰάζουσι Timo 66, ἀλκύονες δ' ἐπὶ σοὶ οἰκτρὸν γόον αἰάξουσιν Orac.Sib.l.c.
abs. gemir, lamentarse, gritar ¡ay! S.Ai.904, cf. 432, ἐκπνεῖν καὶ αἰάζειν Arist.HA 536b22, cf. GA 788a22, Luc.Salt.45, Nonn.D.12.133, ἐπεβόησάν οἱ αἰάζοντες le aclamaban lanzando ayes de burla D.C.57.5.2, cf. Sch.Nic.Al.541c.