ἐμβοάω


I intr.

1 gritar, lanzar gritos, chillar ἐμβοήσαντες ἐπ' αὐτοὺς ὥρμησαν Th.2.92, cf. 4.34, 112, Nic.Al.457, Luc.Tox.55, Hld.4.19.2, c. ac. adverb. μέγα ἐμβοῶν Diog.Oen.32.2.13, cf. Luc.Luct.15, Plu.Cat.Mi.28, μέγα τι καὶ ἀθρόον Hld.4.17.4, cf. 5.18.6.

2 c. dat. exhortar, animar con gritos ἑαυτοῖς D.H.11.38, τοῖς ἀνδράσι Plu.2.249a, cf. X.Cyn.6.17, App.BC 2.57, τοῖς ἀθληταῖς Them.Or.15.185d, ἵπποις Eust.1310.10
c. dat. y ac. adverb. ἐμβοήσαντος αὐτῷ τοῦ διδασκάλου σφοδρόν τε καὶ διάτονον Eun.VS 484, c. dat. e inf. τοῖς περὶ τὸν Σαβῖνον ἐμβοῶντες ἀπιέναι exhortando a gritos a los de Sabino a partir I.BI 2.53.

II tr. azuzar a gritos pas. φυγῇ οἱ πλεῖστοι ᾤχοντο ὥσπερ ὑπὸ δαίμονος ἐμβοηθέντες la mayoría huyeron como si fuesen azuzados a gritos por una divinidad Philostr.VA 5.9.