δυσθετέω


1 estar apurado, inquieto, desconcertado δυσθετεῖ καὶ φλυηρεῖ Hp.Morb.2.67, ὑπὸ τοῦ σκότους Call.Dieg.4.40 (Fr.102), cf. Plb.8.5.4.

2 estar insatisfecho o descontento c. dat. u otra constr. causal δυσθετήσας ταῖς συνθήκαις Plb.Fr.128, ὄντος δ' αὐτοῦ (τοῦ τόπου) καυματώδους, δυσθετοῦντες ἔσπευδον μετοικῆσαι insatisfechos porque esta región era calurosa, se apresuraron a cambiar de lugar D.S.14.113
en v. med. mismo sent. ὑπὸ τοῦ ἐκπεπλῆχθαι ... δυσθετούμενος descontento por haber quedado confundido X.Cyr.2.2.5, δυσθετούμενοις τοῖς συμβαίνουσιν Plb.33.17.1, δυσθετούμενοί τινες ἔφασαν Phld.Sens.15B.5.