διεξαρκέω


1 resistir lo suficiente, aguantar lo preciso (ἡ φύσις τῶν σωμάτων) ἢν μὲν διεξαρκέσῃ ἐς τὸ ὀφθῆναι Hp.de Arte 11.

2 bastar, ser suficiente ὑδάτια†ν† καὶ τὴν λειμὸν κορέννυσιν καὶ οὕτως διεξαρκ[εῖ las sustancias acuosas incluso sacian el hambre y así son suficientes Anon.Lond.37.47, cf. Ph.2.297, πρὸς δὲ τὸ παρὸν διεξαρκεῖ τὰ εἰρημένα Ph.1.607, cf. Them.in Ph.225.11.