γελωτοποιός, -όν


I que hace reir, cómico βέλος γ., τὴν κάκοσμον οὐράνην dardo que provoca risa, el maloliente orinal A.Fr.180, ἄνδρες καὶ γυναῖκες D.C.45.28.2, βωμολοχίαι Procop.Arc.9.13, cf. Poll.9.149
frec. como subst. bufón, payaso ὁ γ. Θερσίτης Pl.R.620c, cf. D.Chr.32.99, Φίλιππος δ' ὁ γ. X.Smp.1.11, cf. An.7.3.33, D.Chr.66.27, Ath.130c, Luc.VH 2.18, Plu.2.18c, ὠρχεῖτο καὶ ὑπεκρίνετο μετὰ τῶν γελωτοποιῶν danzaba y actuaba con los bufones Plb.30.26.8, γελωτοποιῷ τινι Plu.2.60b, cf. 401c, ὑπάρχων δὲ καὶ φύσει γ. καὶ μῖμος D.S.20.63, cf. Artem.1.76, D.C.77.24.2, μουσουργοὶ καὶ γελωτοποιοί Luc.Gall.11.

II subst. ὁ γ.

1 autor de mimos Σώφρων Anon.Prol.3.14.

2 bot. ranúnculo Ps.Dsc.2.175.